Blog

Szörnyella filmajánló

0
Cruella Film Logo

A Walt Disney Picture jelentős döntést hozott 2013-ban, hiszen Andrew Gunn producerrel összefogva az eredeti Száz meg egy kiskutya című regény Szörnyella de Frász karakterét alapul véve filmfejlesztési projektbe fogott. A forgatás nagy lelkesedéssel kezdődött és zajlott le 2019-ben, de mindenki tudta, hogy ez valahogy más lesz, mint ami eddig a piacra került. Az élőszereplős bűnügyi filmdráma és vígjáték Szörnyella előéletét és vágyainak megvalósulását dolgozza fel.

A megalkotott film Los Angelesi premierje 2021-ben zajlott le, mint az első vörösszőnyeges esemény a hosszas Pandémiát követően. A várva várt bemutató idilliségét tovább fokozta a lelkesedés, hogy a Disney nem egy kimondott gyermekeknek szóló feldolgozást alkotott meg. A hosszas bezártság után a botrány, a merészség, a lázadó magatartás különösen szimpatikus volt az emberek számára. A főszereplőt Emma Stone személyesítette meg, aki azontúl, hogy tökéletesen hozta a lázadó ifjúkor minden apró rezzenését, még tökéletesen azonosult a Londonban uralkodó 1970-es punk-rock forradalom törekvéseivel is.

https://www.youtube.com/watch?v=8kPCpWGyrYs

Maga a történet Estella Millerrel kezdődik kisgyermekként, aki nagyon tehetséges és kreatív, azonban a lázadó természete miatt édesanyja kiveszi az iskolából és a divat városába, azaz Londonba készülnek. Útközben von Hellman bárónőnél is látogatást tesznek, ahol Estella édesanyja Catherine anyagi segítséget kér, de sajnos a bárónő passzív lenéző magatartásának eredményeként a dalmatái a mélybe taszítják a főszereplő édesanyját. Estella árva lesz és folytatja útját egy teherautóban, amellyel eljut az áhított Londonba. Megismerkedik két másik utcagyermekkel, akikkel a boldogulás reményében egyre nagyobb csínyeket követnek el. A beolvadás reményében Estella jelentősen megváltoztatja a külsejét, amely jelentős szereppel bír a történetben. A nehéz mindennapok sora után egyszer hű barátja állást szerez neki a Liberty áruházban, ahol a kreativitását elnyomva takarítói munkára kényszerítik. Egészen addig sínylődik, ameddig a lázadás egy lángja fel nem lobban és egy éjszaka rejtekében átrendezi a bolt kirakatát. Aznap jelentős esemény várható a bolt számára, hiszen a divatikon, azaz a bárónő tesz látogatást az áruházban, akinek az alkotás imponáló, így lehetőséget kínál Estella számára.

A történet egyre lázadóbbá válik, amikortól megkezdi a munkát, hiszen Estella nem tolerálja a bárónő viselkedését és az alkotói munkához való viszonyát. Ezen a ponton jön rá, hogy a bárónő eltulajdonította az édesanyja medálját és szándékosan ölette meg a dalmatáival az édesanyját. Itt jön a legnagyobb és legbotrányosabb ötlet, hogy bosszúból szabotálja a bárónő bemutatóit, amelyben barátai jelentő segítséggel látták el. Gőgös és arrogáns viselkedés tölti el Estellát, a hatalom és a siker ízének megérzése után, amely miatt eltávolodnak tőle lakótársai. Egyre nagyobb és nagyobb tettek vannak készülőben, ahogy közeledik a film a csúcspontjához.

A csúcspont közelében a filmben uralkodó hangulatot a ruhák korhűsége, a forgatási helyszín és a zenei aláfestés mind-mind fokozza. Egyes kritikusok szerint a filmben lévő effektek és felhasznált ötletek segítik a nézőt abban, hogy beleolvadjon a történetbe és szimpátiát érezzen egyes szereplővel vagy éppenséggel szereplőkkel. Hogy ki milyen végre számít, vagy hogy gondolta-e volna, hogy milyen fondorlatos rokoni szálak rejtőznek az utalások között azt majd mindenki megtapasztalhatja a film megtekintésével.

Azok számára, akik látták és elnyerte tetszésüket, azoknak jó hír, hogy az alkotók, illetve Emma Stone is kijelentette, hogy szeretnének még egy Szörnyella filmet, hiszen Szörnyella de frász botrányos élete és divat iránti rajongása korántsem érte el a csúcspontját egyetlen részben. Úgy gondolom, hogy Szörnyella, mint egy fekete-fehér „színfolt” képes arra, hogy előhozza az emberekben élő mélyen elnyomott lázadót.[i]


[i] Orbán Nikolett

Talán ezek is érdekelhetnek …