Az úgynevezett tükördobozt eredetileg olyan emberek rehabilitációjának támogatására fejlesztették ki, akiknek valamilyen okból amputálásra került egy végtagjuk. Az amputált betegek gyakran számolnak be arról a furcsa, számunkra elképzelhetetlen jelenségről, amikor a testrész elveszítése után még hosszú ideig úgy érzékelik, mintha a végtagjuk meglenne és akár kínzó fájdalomra is panaszkodhatnak a területen, amit fantomfájdalomnak nevezünk.
A tükör alkalmazásával a fantomfájdalmak enyhítése a cél. A kivitelezés nagyon egyszerű. A páciens elhelyezi egyik végtagját a tükör egyik oldalán, másikat pedig a másikon. Az egészséges végtagot mozgatni kezdi, miközben folyamatosan figyelemmel kíséri a tükörben a mozdulatokat. A sérült végtag mindeközben a tükör háta mögött rejtve marad. Az ép kar vagy láb tükörképének látványa azt az illúziót, érzetet kelti, mintha a fantomvégtagja is mozogna, így gondolatban, kihasználva ezt a mesterséges vizuális visszajelzést, akár el is tudja mozdítani, kimozgathatja a fájdalmas pozícióból.
A módszer hamar tovább terjedt és számos más egyoldali érintettséggel járó betegség kezelésében kezdték alkalmazni.
Ilyen betegség a stroke is, azaz agyi érkatasztrófa, a köznyelvben szélütés. Stroke során az agyunk vérellátása szenved zavart. Ez lehet akár elzáródás vagy vérzés is, de mindenképpen szöveti pusztulással és maradandó következményekkel jár. A két testfelünket két agyféltekénk külön-külön idegzi be, méghozzá fordítottan. A stroke egyik gyakori következménye a hemiplégia, ami féloldali bénulást vagy jelentős izomerő-csökkenést jelent az egyik oldalon. Az érintett oldal végtagjain és egyéb testrészein az izomzat gyengülése vagy teljes bénulása egyensúlyzavart és rendezetlen mozgást eredményez.
A terápia kapcsán fontos megemlíteni az agyi plaszticitás fogalmát, ami az idegrendszer újraszervezési képességét jelenti. Az agyunkban működik egy úgynevezett tükröző rendszer. Arról van szó, hogy mások mozgásának megfigyelése hasonló területeken és hasonló mintázattal aktivál az agyban, mint ami a saját mozgás elvégzéséhez kell. Azonban a mozgáskészség elsajátításához elengedhetetlen a saját elvégzés és begyakorlás is.
A tükör a bénult páciensek esetén is az amputáció kapcsán szemléltetett elv alapján használható ki. Fontos, hogy a beteg mindkét oldalával törekedjen elvégezni a gyakorlatokat, viszont csak a fiziológiás mozgást végző testrészét, testfelét lássa. Az egészséges oldallal végzett mozdulatok tükörképének látványa mondhatni „bekapcsolja az agyat”. A vizuális inger azt a benyomást kelti, hogy a paretikus végtag képes megfelelően mozogni. Bár a beteg tisztában van a kezelés metódusával, a tükörillúzió mégis segít könnyedén becsapni az agyat. Ez az egyszerű kis trükk stimulációként hat, segítségével az agykéreg motoros hálózata aktiválódik, ami meggyorsíthatja a gyógyulás folyamatát.
Tulajdonképpen akár egy mentális tréningként is tekinthetünk rá, amiben nagy hangsúlyt kell fektetni a motoros feladatok ismétlődésének látványára, elképzelésére és átélésére. Óriási előnye, hogy könnyedén kivitelezhető, akár otthon is gyakorolhatja a beteg.
A kulcsa az aktív részvétel. Fontos, hogy a strokeon átesett egyén megtapasztalja és átélje a tevékenységet. Elképzelje és tudatosítani tudja, amit a szemével a tükrön keresztül lát, azaz, hogy maga képes irányítani és egészségesen mozgatni saját testrészeit.
Szabó Johanna
[1] Ha tetszett, ajánlom a következő cikk elolvasását is:
