Blog

A belső bíró visszhangzó ítélete

0
1. kép lelkiismeret furdalás

Elég egy érzelmekkel túlfűtött veszekedés keretein belül elejtett átgondolatlan mondat a nap végéhez közeledve… Aztán következik a mindannyiunk számára jól ismert fojtogató csend, ami szerencsére nem tart túl sokáig. Végezetül sor kerül a megbocsátásra is. Aztán órákkal később a fárasztó nap után végre álomra hajthatjuk a fejünket.

Valami oknál fogva a megoldódott helyzet után az édes álom helyett mégis inkább a gyomorgörcs kerít minket a hatalmába. Kezdetét veszi a kínzó harc, melyet valójában önmagunkkal szemben folytatunk. Újra és újra visszajátsszuk a mondatot, amit másképp kellett volna megfogalmaznunk. Hiába oldódott meg a szerettünkkel a konfliktus, a lelkünk hangja mégis elnyom mindent. Mondhatni, más ítéletet hoz rólunk!

A lelkiismeret-furdalás tényleg valós, vagy csak egy népi hiedelem?

Ennek járunk utána közösen az aktuális sorok segítségével!

Ugyan egyes etnikumok esetében eltérő a meggyőződés a témával kapcsolatban, viszont a lelkiismeret-furdalás valós és tudományosabb annál, mint azt elsőre hinnénk!

Az emberi elme csodálatos és bonyolult neurobiológiai folyamatainak eredménye a lelkünk visszhangzó és könyörtelen ítélete. Az agy különböző területeit összekötő hálózat felelős az erkölcsi döntések meghozataláért, valamint azért is, hogy észleljük az esetleges hibákat. A prefrontális kéreg az agyunk olyan része, amely állandó, elemző munkát végez. Ennek köszönhetően észleljük tetteink társadalmi következményeit. Nézzük csak újra, tudományos szemmel: Elejtünk egy olyan mondatot, amellyel megbántunk valakit – a prefrontális kéreg észleli a konfliktust!

Vita közben hatalmába kerít minket egy csomó negatív érzelem: szorongás, szomorúság, olykor düh. Mindezért a limbikus rendszer része, a már jól ismert amygdala a felelős, amely az érzelem és düh központja.

Vajon miért érzünk gyomorgörcsöt, amikor furdal minket a lelkiismeret?

Az agyunk szigeti kéreg nevű része (insula) képes arra, hogy morális ,,undort” váltson ki. Ez a magyarázat arra, amiért a testünk is reagál ezekben a helyzetekben.

A pszichológia, illetve a társadalomtudományok is magyarázattal szolgálnak a lelkiismeret-furdalás jelenségére!

A pszichológia a kognitív disszonancia nevű szakkifejezést használja, hogy választ adhasson a miértekre. Amikor ugyanis az egyén saját magáról alkotott alapvető véleménye ütközik egy tettével, akkor meging az önmagáról alkotott pozitív belső narratívája: „Jó ember vagyok”. Az erre adott válasz a bűntudat.

Társadalmi szempontból is kulcsfontosságú szerepe van a szóban forgó jelenségnek.

Ez alapvető feltétele volt annak, hogy az emberi faj fennmaradjon. A lehető legbiztonságosabb élet az, ha az embernek van kire számítania.

A megbocsátás nem csupán egymással szemben fontos, hanem önmagunkkal szemben is!

2. kép lelkiismeret furdalás

Sebők Vivien

Képek forrása: Pinterest

Forrásom: Curiosity and the Regulation of Affective Memory – Joy Ham, Vishnu P. Murty, Chelsea Helion, 2025

Hasonló cikkekért kattint erre a linkre:

Talán ezek is érdekelhetnek …

InfoZió
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.