Életem egyik legtalálóbb ajándékát hozom be a mostani cikkembe. Ez egy könyv, melyet egy hozzám közelálló személy adott. A címe: Esetlapok, a szerzője pedig egy még akkor orvostanhallgató hölgy, Imolya Patricia. Elöljáróban a szekundáns éveiből merített ihletet, izgalmasan összefoglalt eseteket és abban a pillanatban átélt megéléseit írja le ebbe a nem mindennapi kötetbe.
Kicsit az orvosi képzésről…
A cikk bevezetőjében említettem, hogy a szerző orvostanhallgató volt. Fontos kiemelnem még az elején, hogy jómagam nem orvosin tanulok, mentőtiszt hallgató vagyok, így csak röviden és tömören összefoglalnám az orvosi képzés lépcsőfokait azoknak, akiket mindig is érdekelt, de nem kapott senkitől sem információt erről az oktatási rendszerről. Az orvosi képzésnél – a fogorvosok kivételével – mindenki általános orvostudományi képzésben részesül. Ez azt jelenti, hogy 6 évig a gyógyítási területek összes részéből magasfokú elméleti és gyakorlati tudást sajátítanak el. Ezen évek alatt, ők a medikusok a kórházban. Első évben még ápolástani gyakorlatuk is van, majd szépen bevezetik a medikusokat a vizitelés, dokumentálás, diagnosztizálás rejtelmes világába. Hosszú évek kitartó munkáját az államvizsga pecsételi meg. Ha ezen a tűzkeresztségen átesnek, megkapják azt a bizonyos előtagot a nevük elé. Ezt követi a szakosodás, mely lehet három, négy, vagy akár több éves is. Ilyenkor szakorvos jelölté válnak a frissen végzett orvosok. Hosszú évek gyümölcse lesz tehát a szakorvosi végzettség is. Amilyen csábítónak tűnhet laikusként ez a hatalmas presztízs, mely a „Dr.” előtaghoz társítható, bele kell számolni a tanulással töltött megannyi percet, mely végtelen alázatot, akaratot, türelmet követel.
Vissza a könyvhöz
Ez egy közepesen vastag kötet, melyben konkrét számmal nincsenek megjelölve a fejezetek, helyette pár szavas címmel jelöli meg azokat, melyek utalások lesznek és illeszkednek az adott részek tartalmához. A doktornő a covid időszakban szekundált, tehát főként a mentőkocsival való vonulásos gyakorlatába kapunk betekintést. A könyv végéhez közeledve az említett pandémiás helyzetet írja le bővebben, mely mára már homályba merült, de elképesztő helytállásról tett tanúbizonyságot a szóban forgó szerző is.
Top 3 kedvenc fejezetem:
Távol áll tőlem, hogy levetítsem az egész könyv tartalmát, de volt három olyan rész, mely a szakmai énemet felcsigázta, magánszemélyként pedig lenyűgözött az író által szemléltetett saját impressziója az adott helyzetekben, szóval ezeket fogom taglalni következő soraimban.
„Csak egy csoki”
Ez a fejezet a maga egyszerűségével ragadott el. Itt egy törött kezű kisfiúról írt a hölgy, aki rollerezett és egy autó elütötte. Szerencsére egy horzsoláson és kéztörésen kívül a fiúnak nem esett nagyobb baja. Maga az ellátás nem a legizgalmasabb, de szerző és alanya közötti interakció többször is mosolyt csalt az arcomra. A hétköznapi helyzetekben a humor sok dologra gyógyír, ez a fejezet is ezt is tanúsítja. Most sokak kérdezhetik, miért is kaphatta ez a rész a „Csak egy csoki” címet. Annyit elárulok, hogy a gyerek, aki balesetet szenvedett egy szegényebb családból származik, akit az orvostanhallgató megajándékozott a hősies viselkedéséért egy szelet csokival, amire a kisfiú egy kérdéssel reagált. Ez így szólt: „Ma mit ünneplünk?” Itt az író a felismerésétől, miszerint az, ami sok ember számára mindennapinak tűnhet, közte neki is, az mások számára felbecsülhetetlen érték lehet. Mentésként bedobta, hogy azt ünneplik, hogy a fiú hősiesen tűrte a keze sínbetételét. A gyerekszáj is szerepet kapott, így a nehezebb hangvételt, felváltotta ismét a humor a fejezet zárásaként. Az érzések hullámvasútszerűek ebben a fejezetben is, teljesen átadja az írónő azt, hogy a munka során mennyi különleges helyzet vágja arcon a dolgozókat ilyenkor, és milyen sok történet íródik ebben a forgatagban, amit az életnek nevezünk.
„Anna”
A következő rész, melyet szeretnék kiemelni az az életünk legnagyobb csodáját írja le. Ha adhatok egy jó tanácsot azoknak, akik ezt a hatásos kezdést, avagy első fejezetet olvassák egy zsebkendő csomagot készítsenek maguk mellé! Ebben a könyvben az írónő betekintést enged a gondolataiba, belső monológgal spékeli meg az eset leírásokat. Ez itt is így fog zajlani. A fejezet első részében megtudhatjuk milyen áldozattal jár a mentőzés, hogy sokszor alapvető szükségleteket kell, hogy háttérbe szorítsanak. De ez a sok áldozat igazán gyümölcsöző is tud lenni kellő elhivatottsággal társítva. Ki is az az Anna? Egy csecsemő, aki pár nappal előbb szándékozott a világra jönni, ezzel a szüleinek és a szakértőknek okozott némi adrenalin löketet, de a végén ugye minden jóra fordult. Az ekkor ötödéves írónk a kórházba szállítás után megkapta élete lehetőségét, bemehetett asszisztálni a császármetszéshez. Itt is humoros köntösbe bújtatta a szakmai helytállást, majd a végén megható sorokkal zárta ezt a nem mindennapi összefoglalót élete első szülés levezetéséről.
„Az első újraélesztés”
Szakmai szempontból a kedvenc részemet hagytam utoljára. Itt a mentőkocsikról is részletes leírást kapunk, mely rendkívül edukatív volt, viszont most ennek taglalását kihagyom, és a történet legizgalmasabb pillanatához ugranék. Számtalanszor eljátszottam már a gondolattal mi is fog bennem majd zajlani, amikor megtörténik életem első újraélesztése. Ebben a fejezetben, ugyan nem az én tapasztalásom van belefoglalva, de ösztönző, megható és rendkívüli az, ami ekkor az íróban lejátszódott. A belső monológját még órákkal később is ízlelgetem magamban, ami az emberi múlandóságról szól. Arról, hogy milyen éles helyzetben cselekedni, arról, hogy ez mennyire ijesztő. Ilyenkor arcon vág a tudat, hogy míg gyakorláskor a legyártott bábún vívott küzdelmet, addig a helyszínen valakiknek a fiát, valakinek a szerelmét, valakinek a bizalmasát kellett megmentenie. Már – már groteszk, ami lezajlott benne, melyet Gogolhoz, az orosz realista író kötetéhez tudnám hasonlítani, csak jóval izgalmasabb és életszerűbb kiadásban. A szerző tehát összefoglalta egy 25 éves férfi új esélyét az élettől és azt, hogy mennyire befolyásolta ez az adrenalinnal átitatott pillanat őt, mint orvostanhallgatót.
Egy szónak is száz a vége: Mindenki, aki egy izgalmas könyvre vágyik, aki szereti a kórházas, pörgős filmeket, aki szeretné egy mindennapi hős tapasztalásait megélni, azoknak teljes szívemből ajánlom az Eset – lapokat!
Végezetül pedig meg szeretném köszönni drága barátnőmnek ezt a könyvet hiszen, ha ő nem találja meg és nem ajándékozza ezt nekem, akkor ez a cikk sem született volna meg!
Sebők Virág
Képek forrása: Pinterest
Ha tetszett ez a cikk és szeretnél még valamit olvasni kattints erre:
