Az utolsó karakterek, az utolsó gondolatok, végül az utolsó cikkem az InfoZió magazinnál. Azt mondják, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik. Úgy vélem, ha nyílik új, ha nem, fontos, hogy elfogadjuk, lezárjuk és kellőképpen, tisztelettel emlékezzünk meg róla. Öt éve vált az újságírás eleinte egy egyetemi munkámmá, hobbimmá, végül a szenvedélyemmé és a részemmé. Így hát, mi lehetne szebb befejezés egy elköszönő cikknél?
Miért is írunk?
A saját magazinunknál, vagy a világ bármely pontján, aki leül a gép elé és valamit szeretne írni és alkotni, az kicsit mindig ad önmagából is. Mi vagyunk azok, akik cikkeink által, feltétel nélkül adunk magunkból egy darabot minden olvasónak. Minden egyes, még egy tudományosabb cikket is annyi aspektusból lehetne megírni, ahányan vagyunk. Ez a kulcs az íráshoz. Átadjuk a gondolatainkat, nézeteinket, miközben a vállunkról alkalmanként teher hullik le, és remélhetőleg a kedves olvasó is gazdagodik valamivel.
Mindig kíváncsian vártam vajon hányan tekintik meg a cikkeimet, inspirálódnak belőle, vagy kapok visszajelzést kollégáktól, olvasóktól, ami új löketet és ötletet adhat egy következőhöz. Hiszen rengeteg témámat merítettem Tőletek, akik bombáztatok ötletekkel, miről is lehetne írnom. Ennek hála, 134 cikket tudhatok magam mögött.
Érdekes, régen nem szerettem olvasni, inkább kiírtam magamból a gondolatokat. Mára már, az írásnak hála, ez megváltozott, hiszen amit én bele tudok rakni egy cikkbe, azt ugyanúgy ki tudom venni egy könyvből vagy egy másik cikkből. Ezeket mindenki magának szerzi- és teremti meg, legyen szó egy gondolatfoszlányról, egy király ötletről vagy egy megoldásról. Az írott szó célja mindig ugyanaz. Elveszni egy más világban, kiemelni magunkat a hétköznapok súlya alól, feltöltődni és több energiával térni vissza, mint amivel leültünk a könyv, vagy egy megírásra váró cikk elé.
Fogy a szó, az idő pereg, eljött a búcsú ideje.
Köszönettel és hálával tartozom eddigi főszerkesztőinknek és kollégáimnak, akik visszajelzéseikkel mindig segítették és támogatták a munkáimat. Kívánom Nektek, hogy minden egyes cikk elé várakozással, szeretettel és rajongással üljetek le, hiszen a mi munkánk mindig csak ad, és sosem vész el.
Kovács Viktória
