Az amerikai opioidválság az elmúlt évtizedek egyik legsötétebb közegészségügyi katasztrófája, amely napjainkig több mint 800 000 ember életét követelte. Az események gyökerei egészen a ’90-es évek végéig nyúlnak vissza, amikor a Purdue Pharma gyógyszergyártócég piacra dobta az OxyContin nevű félszintetikus opioid fájdalomcsillapítót.
Az OxyContin debütálását megelőzően az USA orvosai ódzkodtak az opioid készítmények kórházon kívüli alkalmazásától, ismerve azok elképesztően erős addiktív hatását. Akkoriban alig lehetett találni olyan orvost, aki opioidot írt volna fel betegeiknek – akik sokszor még abban az esetben sem kapták meg a receptet, mikor fájdalmaik súlyossága indokolta volna az erős gyógyszer szedését.
1995-ben azonban minden megváltozott.
Dr. Richard Sackler, a Purdue Pharma-t alapító és irányító milliárdos család tagja, alelnöke, majd későbbi elnöke központi szerepet játszott az OxyContin kereskedelmi forgalomba juttatásában, illetve a marketingstratégiában. Egy forradalmi készítményt ígértek, amely más opioidokkal ellentétben kevésbé addiktív és „lassú felszívódású formulája” miatt jelentősen csökkenti a visszaélések kockázatát.
„Less than 1% of patients taking opioids actually become addicted”
A reklámkampány legalább annyira volt agresszív, amennyire illegális. A cég valóságos házalásba kezdett. Orvosról orvosra jártak, különböző módszerekkel igyekezve ösztönözni azokat, hogy írják fel betegeiknek a terméküket. Biztosították őket az OxyContin mesébe illően alacsony addikciós kockázatáról, illetve bíztatták az orvosokat, hogy nyugodt szívvel írják fel gyógyszerüket minor fájdalmakra is.
A kampányt végül siker koronázta, és az orvosokat sikerült meggyőzni. Kit a lassú felszívódású formula ígéretes hatásmechanizmusa, másokat pedig az anyagi ösztönzők és jutalékok térítettek „jobb” belátásra…
Mint utólag kiderült, a reklámfilmben elhangzott 1%-os addikciós kockázatot egyetlen valós kutatás sem támasztotta alá, valamint az orvosoknak bemutatott „eredmények” is egytől egyig manipuláltak voltak. A kár azonban ekkora már bekövetkezett.
A 2000-es évek elejére az orvosok hozzáállása 180°-os fordulatot vett. Azok, akik korábban mellőzték az opioid használatát, már tömegével írták fel az OxyContin– t a betegeiknek. S amíg korábban az opioidokat főként végstádiumú daganatos betegek kezelésére alkalmazták, hamarosan egyszerűbb fájdalmakra, akár derékfájdalomra is gyakran választották. Az orvosok rutinszerűen írták fel a szereket, a fájdalomtól szenvedő betegek pedig engedelmesen szedték őket.
Teljesen átlagos emberek, teljesen átlagos élettel kezdtek el opioid fájdalomcsillapítókat szedni, csupán egyetlen pirulát 12 óránként. Sokuk már rövid időn belül tapasztalni kezdte, hogy az az egy szem gyógyszer egyre kevesebb ideig elég, egyre kevésbé hat, így először csak duplázták a dózist, majd magasabb hatóanyagú tablettát írattak fel, majd annak is emelték a dózisát – ekképp belelovalva magukat a teljes függőségbe. Az orvosok asszisztáltak a betegek mélyre hullásához, a gyógyszergyárak pedig profitáltak.
Majd 2007-ben a Purdue Pharma elesett.
A Purdue Pharma bukását követően nyilvánosságra hozták a teljes peranyagot. A megtévesztő marketing, a hamisított eredmények és a kompromitáló levelezések részletes feltárása világossá tette, hogy a cég mérhetetlen károkat okozott az amerikai lakosság jelentős részében. Reflektorfénybe került az opiát kérdés, és 2010-re szigorításokat vezettek be. Csökkentették az egyszerre felírható gyógyszer mennyiségét, illetve konkrét diagnózisokhoz kötötték az opioidok alkalmazhatóságát.
Mindeközben a derékfájdalomra felírt napi kétszer tíz milligramm OxyContin kevésnek bizonyult. A testi és szellemi bágyadtság ködös érzését az egyre élesebben jelentkező fájdalom zavarta meg. Az induló dózis duplája, triplája, sőt már a négyszere sem elegendő, s ha az adag elfogy, a fájdalom visszatér, majd jönnek a remegések, a verejtékezés, és gyötrő sóvárgás.
A beteg borzalmas állapotban visszatér az orvosához, de a várt újabb adag helyett a jéghideg valósággal szembesül: nem írhatnak fel neki többé oxyt.
Ezzel vette kezdetét a szapora lejtmenet. Az egykor még teljesen átlagos életet élő, teljesen átlagos ember – egykori családapa, munkavállaló, remek barát – mostanra már munkanélküli, aki képtelenné vált ellátni a feladatait. A barátai elfordultak tőle, s a családja is államokkal odébb menekült előle, mióta megvonták tőle az oxyt, és átszokott a heroinra. Az egykori családi házból hamar kiköltözött, képtelen volt a számlákat fizetni, de az ideiglenes szállásról is hamar az utcán találta magát. Az egészsége romokban, ránézésre csoda, hogy él, a piszkos tű sebei már tályogosok, de már a heroin sem elég. Fentanilra vált, egyetlen pillanatra újra embernek érzi magát, majd a következőben már hullazsákot terítenek rá.
Szücs Réka
Olvass tovább!
