A mai kemoterápia kialakulását hosszú út előzte meg, a történet egészen 1928-ig nyúlik vissza, amikor a skót bakteriológus és immunológus, Alexander Fleming, felfedezte az első antibiotikumot, a penicillint. Korábbi tapasztalatait háborús sérülteken szerezte, sokszor találkozott szepszissel, amit akkoriban antiszeptikumokkal próbáltak gyógyítani, de mindez hatástalan volt, mivel az antiszeptikum csak a seb felszínéről távolítja el a baktériumokat, mélyebbre nem hatol. Aki antiszeptikus kezelést kapott, az általában előbb meghalt, mint aki nem részesült a gyógymódban, mivel a sebfelszínen lehetnek olyan mikroorganizmusok is, amelyek gátolják a káros baktériumok szaporodását, de ezeket az antiszeptikus vegyületek elpusztítják. Az 1940-es évektől kezdik tesztelni a penicillint, mely megöli a Gram-pozitív baktériumok közül az S. aureus-t.
Később Selman Waksman alkotta meg a második antibiotikumot, a sztreptomicin-t, ez sokkal szélesebb spektrumban hatott, illetve megoldást nyújtott a tuberkulózis hatékony kezelésére.
A tudós élete nagyobb részét a mikroorganizmusok baktérium- és gombaölő vegyületeinek keresésére szánta, hosszas kutatások után fedezte fel a tuberkulózis elleni mikróbát. Alkalmazása az emberi gyógyászatban nem terjedt el mellékhatásai miatt. A sztreptomicin olyan baktériumok ellen volt alkalmazható, melyekre a penicillin nem hatott. A későbbi tapasztalatok azt mutatták, hogy ha kemoterápiás (kémiailag előállított) tuberkulózis elleni gyógyszerekkel kombinálva adták a sztreptomicint, sokkal jobb gyógyulási eredményeket értek el.
Mellékhatásai miatt, melyek elsősorban a halló-egyensúlyozó ideg károsodását okozzák, igyekeznek felváltani a sztreptomicint hasonló hatású, de mellékhatásoktól mindinkább mentes antibiotikumokkal. Waksman rengeteg mérföldkövet mozgatott meg felfedezésével, mely az orvostudományt a mai napig előre viszi, munkásságáért Nobel-díjban részesült.
A mai modern kemoterápia szintén rengeteg mellékhatást vonz magával, ennek oka, hogy a beteget sejtmérgekkel kezelik, melyek sokszor nem csak a rákos sejteket pusztítják. Ma már számos kemoterápiás szer van forgalomban. Sokszor jobb eredmény érhető el, ha a kezelés során több, különböző rákellenes szert együtt alkalmaznak. Ezt az eljárást kombinált kemoterápiás kezelésnek nevezik. Sokszor viszont csak a daganat növekedésének megakadályozása a cél, ami az élet meghosszabbítását és a fájdalom csillapítását eredményezi, de teljes felépülést nem képes biztosítani. Utóbbit palliatív kezelésnek nevezzük.
A kemoterápiás gyógyszerek adagolása a szertől és a körülményektől függően többféle módon történhet: szájon át (pirula, kapszula vagy folyadék formájában), valamelyik nagyobb vénán keresztül (intravénásan), illetve a bőr alá vagy az izomzatba fecskendezve. Nem előírás a terápia ideje alatt a korházban tartózkodás, a kezelés megfelelő körülmények között akár otthon is elvégezhető, persze, ha ezt a beteg állapota is engedi. Fontos, hogy a beteg tartsa magát a megkezdett kezelés rendjéhez, önkényesen ne szakítsa meg azt, viszont minden, a kezelés kapcsán észlelt, szokatlan érzésről, jelenségről pontosan tájékoztassa orvosát és kérdezze meg tanácsát, különösen az esetleg tapasztalt kellemetlenségekkel, szokatlan tünetekkel és panaszokkal kapcsolatban. Továbbá elengedhetetlen, hogy a beteg közölje orvosával, hogy szed-e alapból valamilyen gyógyszert, előfordulhat, hogy annak bevétele a kemoterápiás kezelés ideje alatt ellenjavalt, egymás hatásának befolyásolása miatt.
Draxler Alexia
Képek forrása: Pexels
Ha érdekelnek hasonló tartalmak olvasd el ezt is!
