Előszeretettel veszel részt az egyetemi rendezvényeken? Hatalmas bulik, érdekes programok. Ám ezeket hatalmas szervezői előkészületek előzik meg. Lehetőségem adódott beszélgetni Bartha Yvettel az izgalmas munkájáról. Ismerjétek meg jobban ti is!
Kedves Yvette!
Mesélj kérlek, mióta vagy a Hallgatói Önkormányzat tagja, illetve mi vezérelt abban, hogy beadd a jelentkezésedet?
Bartha Yvette: Mindig is érdeklődtem a hallgatói élet iránt, többször ábrándoztam arról, hogy egyszer belőlem is HÖK tag válik. Majd 2020 februárjában jött egy lehetőség, beadtam a jelentkezésemet, és azóta is hozzájárulok munkámmal a Hallgatói Önkormányzat sikeres működéséhez. Eleinte kulturális referensként, mostanra pedig rendezvényszervezőként tevékenykedem, bár lényegében a kettő lefedi egymást. Nagyon szeretem a munkámat, hiszen a rendezvényszervezés egyetemen kívüli elfoglaltságaim miatt is közel áll a szívemhez. A kezdet igen nehéz volt számomra, hiszen a covid kirobbanása hatalmas kihívásokat állított elénk a rendezvényeket illetően is. Mára azonban úgy-ahogy visszaállt a rend, abszolút nem bántam meg, hogy anno beadtam a jelentkezésemet, sőt!
Milyen feladatokkal kell szembe néznie egy rendezvényszervezőnek, illetve milyen változásokat eredményezett számodra ennek a munkakörnek a betöltése?
Bartha Yvette: Többnyire kulturális és szakmai rendezvények megszervezésével, illetve lebonyolításával foglalkozom. Jelenleg több munkatársam is tevékenykedik rendezvényszervezőként a Hallgatói Önkormányzatban, így kezdetben én inkább a háttérben dolgoztam, mára azonban igyekszem én is teljes erőbedobással részt venni rendezvényeinken. Ami a változást illeti, régebben nem igazán szerettem a tömegben lenni, azonban amióta elkezdtem a rendezvények szervezésével foglalatoskodni ez megváltozott, illetve nagyban javultak a kommunikációs készségeim is. Bátrabban kommunikálok telefonon és élőben egyaránt, ezáltal önbizalmam is megnövekedett.
Milyen kihívásokkal kell szembe nézned munkád során?
Bartha Yvette: A legnagyobb harcot talán az idővel vívom. Az a fajta ember vagyok, aki rendszerint mindent az utolsó pillanatban csinál meg és ad le, így nehéz összeegyeztetni az egyetemet, a munkámat és az egyéb elfoglaltságaimat, és figyelni a beadási határidőkre is. Azonban széleskörű tapasztalatot gyűjtöttem eddigi munkám során a rendezvényszervezés területén, így mára inkább csak a határidők betartását mondanám kihívásnak.
Hallgatótársaid milyen ügyekkel fordulhatnak hozzád?
Bartha Yvette: Igazából éppen szakot váltok, így ebben a féléveben nem sokat találkozhatnak velem hallgatótársaim az egyetem falain belül, azonban igyekszem így is segítségükre lenni. Az egyetemi rendezvényekkel kapcsolatos kérdésekben állok mindenki rendelkezésére. Szerencsére egész sokrétűen belelátok az egyetemi életbe, éppen emiatt is szerettem volna HÖK tag lenni.
Mondd csak, így szervezőként melyik az a rendezvény ami a legközelebb áll a szívedhez?
Bartha Yvette: A hozzám legközelebb álló esemény egyértelműen a gólyatábor. A saját gólyatáboromon nem vettem részt, amit utólag nagyon megbántam, azonban tavaly lehetőséget kaptam részt venni mind a szervezésben, mind a lebonyolításában, és hatalmas élmény volt számomra. Azelőtt még soha nem volt részem ekkora összetartásban és ennyire családias hangulatú eseményen a hallgatókkal. Nagyon szerettem szervezni, alig várom az ideit is!
Rádi Eszter Orsolya
[i] Olvass bele további HÖK tagokkal készültinterjúinkba is: https://infozio.wordpress.com/2022/03/25/interju-kum-dominikkal-a-hok-hr-koordinatoraval/