Blog

Vak szerelem – sorozatajánló

0
1.vak Szerelem

Készen állsz szerelmesnek lenni és elkötelezni magad egy életre? A legtöbben valószínűleg azt mondanátok, hogy ha megtaláljátok azt, akiről érzitek, hogy úgy illetek össze, mint két puzzle, akkor persze! És ha soha nem is láttad a másikat?

Ez alapján készült a Netflix műsorán 2020-ban a „Vak szerelem” c. reality, ahol szerelemre ambiciózus fiatalokat eresztenek össze, hogy megtalálják életük párját. A különbség csak az a többi valóságshowtól, hogy ebben a műsorban a párok tényleg csak akkor pillanthatják meg egymást, miután az eljegyzés megköttetett. Így arra ösztönzik őket, hogy a beszélgetések alkalmával csakis a másik és önmaguk belső érzéseire figyeljenek. Majd a végén kiderül szemmel láthatóan is, hogy jól választottak-e társat?

A lényeg benne az, hogy leszakítsák a külsőségek burkát magukról, így egymás valódiságát ismerjék meg a játékosok. Ám lehet valami olyan igazából valódi, amiből még nem is láttál semmit? A külső és a belső még a legnagyobb szándékkal sem választható el teljesen egymástól, hiszen ezek kölcsönhatásban állnak egymással, az ember részei. Amennyiben a külsőt erről leszakítjuk, csak a belső marad. Ám, ez nem a valódi belső hiszen, ha később megismered a másikat a külsejével együtt, megváltoznak azok a tulajdonságai, amelyekkel felruháztad őt, hiszen csak így kapsz teljes képet róla.

Mi is maga a szerelem?

A szerelem egy olyasfajta belső intuíció, amely segít a másikra fókuszálni. Ezáltal kissé képes manipulálni az emberi agyat, mégpedig azzal, hogy a fellegekbe repít. Létezhet első látásra szerelem, ahol leginkább fizikai kötődésről és megismerési vágyról beszélhetünk, vagy ennek egy valamivel lassabb fokozata, ahogyan megismered és látod a másikat. Jelen esetben, mivel a versenyzők nem láthatják egymást, ezekből csak a megismerés marad.

Ennek veszélye pedig az, hogy a partnernek lehet egy olyan tulajdonsága, amibe a másik fél beleszeret, majd abba kapaszkodva látatlanban állítja azt, hogy ő szerelmes. Ebből pedig egy általa megálmodott ideális képet tud alkotni, melyek akár később téves képzetnek is bizonyulhatnak. Mire meglátják a választottjukat, már tulajdonképpen egymásba is szerettek, közben pedig lehet, hogy az utcán, vagy akár egy közös társaságban idegenként viselkednének egymással, ahol ráadásul a fizikai vonzalom is teret kaphatna.

A kérdés az, hogy ember és ember között, ki tud e alakulni szerelem, pusztán egymás hangja hallatán, a lelki aspektusaik feltárásán keresztül, és érzelmeik megnyílásával. Ilyenkor kibe szeretünk bele? Hiszen, pont az a fizikai kapocs hiányzik, ami együtt tart minket, és ami arra ösztökél, hogy mielőbb lásd a másikat, mert újra át akarod érezni, amit a jelenléte nyújt számodra. A testbeszéd, a mimika és különösen a szem, mint a lélek tükre.

Vajon a teljes kép nélkül kialakulhat valódi és feltétel nélküli szeretet?[i]

Kovács Viktória

Tovább olvasnál? Öngyilkos füst, avagy a dohányzás pszichológiája:


[i] https://infozio.wordpress.com/2022/08/03/ongyilkos-fust-avagy-a-dohanyzas-pszichologiaja/

képek:google

Talán ezek is érdekelhetnek …